2 milliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása " című pályázati felhívás, mely keretein belül új eszközöket, gépeket, technológiai rendszereket szerezhetnek be a vállalkozások akár 40 millió forint vissza nem térítendő támogatással. A támogatási kérelmek benyújtására 2019. november 21. és 2020. február 13. között van lehetőség. 

Előminősítés

Magyarországon először e pályázatban érhető el a feltételesen visszatérítendő támogatási forma. A konstrukció keretében a támogató által előre meghatározott eredményességi célok visszamérésével vetik össze a pályázó teljesítményét a projekt megvalósítását követő fenntartási időszakban a beadáskori állapothoz képest. Ezen eredményességmérési szempontok teljesítésének végén születik döntés a visszatérítési arány mértékéről, azaz a pályázó részleges vagy teljes felmentést kaphat az előzetesen kiutalt visszatérítendő támogatás vissza fizetése alól. A támogatási intenzitási így 25 és 70 % közti lehet, az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege pedig minimum 5 millió forint, maximum 40 millió forint lehet.

 

A felhívásra mikor-, kis- és középvállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, melyek megfelelnek az alábbi kritériumoknak:

 

rendelkeznek legalább 3 lezárt, teljes üzleti évvel

a kérelem benyújtását megelőző két teljes, lezárt üzleti év mindegyikében átlagos statisztikai létszáma legalább 1 fő volt

a kérelem benyújtását megelőző lezárt üzleti év éves beszámoló szerinti árbevételének összege meghaladja a projekt összköltségét

akkreditált klaszter tagsággal, vagy az alábbi TEÁOR szerinti főtevékenységgel rendelkeznek, mely egyben a projekt fejlesztendő tevékenysége is:

TEÁOR 26 (Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása)

TEÁOR 27 (Villamos berendezés gyártása)

TEÁOR 28 (Gép, gépi berendezés gyártása)

TEÁOR 3250 (Orvosi eszköz gyártása)

A felhívás keretében támogatás lehet igényelni az alábbi tevékenységekre:

 

új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása

kapcsolódó információs technológia-fejlesztés

kapcsolódó gyártási licenc, know-how beszerzések

A támogatási kérelmek benyújtása 2019. november 21. 9:00 órától 2020. február 13. 12:00 óráig lehetséges.